A szelén jótékony hatásai

Közzétette Organic Lab on

Bár még viszonylag kevesen ismerik a szelént és annak egészségünkre gyakorolt áldásos hatásait, örvendetes hír, hogy az elmúlt időszakban már egyre több kutató kezdte el boncolgatni ezt a kérdéskört is.

A szelén megismerése és antioxidáns hatásának felhasználása ugyanis átütő erejű javulást hozhat, a tudományos kutatások jelen állása szerint, számos daganatos betegségben szenvedőnek is – leginkább a prosztata megnagyobbodások, a tüdőt érintő rendellenességek, illetve a hólyagokat érintő elváltozások esetén. A szelén alkalmazása ezen felül eredményesnek bizonyulhat a magas koleszterinszint, valamit a cukorbetegség tüneteinek enyhítésében is.

Egy kis érdekesség: a szelén felfedezése és megismerése

A szelén nevű csodálatos nyomelemet már 1817 óta ismerjük, ugyanis ekkor fedezték fel.

Elnevezését egy különleges görög istennőről, Szelénéről kapta.

1959-ben folyó kutatások során sikerült először bebizonyítani, hogy a szelén komoly szerepet játszik az immunrendszerünk működésében.

Kimutatták, hogy a szervezetünkben átlagosan mintegy 6-14 gramm szelén található, amelyet jellemzően a hasnyálmirigy, a szívizom-szövet, a pajzsmirigy, a herék és a máj raktároz.

Melyek a szelén legjellemzőbb forrásai?

Jó hír, hogy alapvetően a szelénből tehát nem szükséges túl nagy mennyiséget tárolnunk a szervezetünkben. A szelént számos növényben is megtaláljuk, ezek a növények pedig a talajból és a kőzetekből szívják fel magukba az értékes tápanyagot.

Magas szelén-tartalmú növénynek számít a legtöbb zöldség, kiemelten a brokkoli, illetve a napraforgómag, a kesudió, a dió és a rizs.

Ezen felül, szelén nyerhető teljes kiőrlésű gabonafélékből, halakból és a tenger gyümölcseiből, valamint egyes belsőségekből, például a májból és a veséből is.

A szelén előnyös tulajdonságai fokozhatók továbbá E-vitaminnal, viszont sajnos a kén, az arzén és az ezüst gyengítheti is a szelén felszívódását.

Mit tudunk a túlzott szelénbevitelről, vannak-e veszélyei ennek?

Pajzsmirigy-problémák esetén hatványozottan igaz, hogy csakis optimális szelén-tartalommal rendelkező, tapasztalt szakértők által összeállított és kifejezetten javasolt táplálék-kiegészítőt szabad szedni. Ezt támasztják alá Fehér János orvos-professzor kutatási eredményei is.

Cukorbetegség esetén is óvatosnak kell lennünk a szelén túlzott szedésével és csak jól beállított, szakértők által ellenőrzött készítményben gondolkodhatunk. Ennek azonban semmiképpen sem szabad eltántorítania bennünket a szelén szedésétől, hiszen akkor, amikor a szervezetünkben nem halmozódott fel elegendő mennyiség, a pótlásra biztosan szükség van.

Mit okozhat a nem megfelelő szelénbevitel?

A nem megfelelő szelén-mennyiség számos problémát okozhat a szervezetben.

A szelén-hiány ronthatja a sarlósejtes vérszegénységben szenvedők, szívizom-bántalmakkal küszködők, Alzheimer-kórral, Parkinson kórral élők, különböző izomfájdalmak, izombetegségek terhei alatt élők állapotát.

A szelén hiánya esetén az anyajegyek, májfoltok gyakoribb előfordulásával is számolnunk kell.

A várandósság alatt pedig a nem elegendő szelénbevitel nyomán fennállhat a túl kicsi születési súly esélye.

Vegetáriánus és vegán étrendet követőknek különösen érdemes továbbá pótolniuk a szelént. Bár a szelénnek léteznek növényi eredetű forrásai is, ezek nem feltétlenül bizonyulhatnak elegendőnek.

Pótoljuk tehát a szelént egészséges, tudatos táplálkozással, illetve válasszunk szakértők által összeállított, optimális mennyiséget biztosító étrendkiegészítőt!

Régebbi bejegyzések Újabb bejegyzések